Bár mindegyik illegális drognak ismert kulturális célú felhasználása, Európában

- amely egy alkoholt preferáló kultúra - ezek a szerek az orvostudomány közvetítésével terjedtek el.

Orvosi kutatásoknak köszönheti létét a heroin is, amely a máktejben található ópium alkaloidjának, a morfinnak egy módosított változata. Mivel a morfint nemcsak fájdalomcsillapító, hanem függőség okozó hatásában is felülmúlja, ezért a gyógyászatból kiszorult. Erős dependenciát okozó tulajdonsága miatt alkalmas arra, hogy az általa okozott függőség vizsgálata a függőség általánosabb, többi szerre is alkalmazható modelljeként szolgáljon.

A heroin és az ópiátok az agyi gyönyörközpontra hatnak. A heroin ezáltal pótolja a mindennapi élet nyújtotta örömöket, és olyan alapvető vágyakat szorít vissza, mint az éhség és a szexualitás. A kényszeres droghasználó ember érzelmi élete fokozatosan elsivárosodik, szociális élettere beszűkül. A súlyos pszichés problémákkal küzdő ember eleinte a külső-belső szorongató élmények és a külvilág előli "elbújásra" használja a szert. Később a mindennapi drog megszerzéséért folytatott harc és az elvonástól való félelem súlyosbítja meglevő szorongását, amit - más módszerek nem lévén - szintén droggal csillapít.

Ez a vázolt folyamat a drogfüggést magyarázó öngyógyítási modellbe illeszkedik, mely szerint a drogozás az egyén lélektani problémáinak hibás korrekciós kísérlete.

Ezt Leon Wurmser amerikai pszichiáter-pszichoanalitikus, aki maga is több száz heroin-függő ember pszichoterápiás kezelését végezte, így fogalmazza meg:

"Úgy gondolom, hogy minden kényszeres kábítószer-használat egy öngyógyító kísérlet. Azok, akik intenzíven foglalkoznak kényszeres droghasználókkal újra meg újra tapasztalják, ha a választott droghatást elveszik tőlük, előbb vagy utóbb valamilyen más tünet lép fel helyette. Neurotikus depressziót, öngyilkossági kísérletet, impulzív reakciókat, lopást, elkóborlást és súlyos szorongásos rohamot találhatunk leggyakrabban a betegek droghasználatot megelőző élettörténetében. Más szavakkal a kényszeres droghasználat sokkal inkább egy tünet a többi között, a háttérben meghúzódó zavar kifejeződése, nem a betegség maga."

Előfordul, hogy az addikció nem kötődik egyetlen speciális szerhez: itt az a lényeg, hogy mindig legyen "kéznél valami", és ilyenkor az illető azt a drogot használja, amihez éppen hozzájut. Ezt politoxicomániának nevezzük, és általában komoly személyiségzavart jelöl. Az gyakoribb, hogy speciális lelki problémákat a "megfelelő" szerrel vagy szerek kombinációjával elégítenek ki, ilyenkor a politoxocománnal ellentétben az egyén rövidebb - hosszabb kísérletezés után leragad annál a fajtánál. Kokain, illetve stimulálószer-függőség hátterében sokszor depresszív tünetek állnak.

Mindemellett lényegesnek tartom megemlíteni, hogy a drog kipróbálása nem egyenlő a drogfüggőség megjelenésével. A drogok élményt nyújtó hatása miatt, az életkorra jellemző kíváncsiságtól amúgy is hajtva, számos fiatal próbálkozik a "tiltott gyümölccsel". Közülük csak igen kis százalékban válnak függővé. Ez nem azt jelenti, hogy a próbálkozókra nem kell figyelni. Fontos, hogy a fiatal megértse, ezek a szerek csak "pótszerek".